A legjobbiskola weboldal összeállította a "friss, érvényes" középiskolai ranglistákat. Országos szinten Szegedről a Radnótin kívül nincs más a top tízben, semmilyen összevetésben sem. "A sorrend kialakításánál az Oktatási Hivatal által közzétett legfrissebb kompetenciaméréseket és érettségi eredményeket vettük figyelembe. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az érettségin indult diákok milyen sikerességgel végeztek a választott tantárgyból és hogy hányan választották az iskola sikeres érettségi tantárgyait" – így vezeti föl a rangsorait a weboldal. Szegedről, országosan Négyévfolyamos gimnáziumok rangsorában a Radnóti hetedik. Hatévfolyamos gimnáziumok közül második a Radnóti. Nyolcévfolyamos gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák, és szakiskolák között nincs az első tízben szegedi intézmény országos összevetésben. Akkor most dőljünk a kardunkba? Semmiképpen sem. Ugyanis ezen az oldalon sokkal inkább az a fontos, hogy megmutatja, melyek azok az intézmények, amelyeket választani érdemes, ha már tudja a diák, hova, hogyan, merre szeretne továbbtanulni – abba most ne menjünk bele, mennyire tudják ezt valójában.
És ezek a sorrendek többnyire úgyis ismertek, és azt is be kell látni, csak viszonylag kevesen vannak azok, akik a középiskolai továbbtanulás miatt esetleg máshova költöznek csak azért, mert azon a településen jobb iskolába járhat a gyermek. Mi értelme hát az egésznek? Könnyű lenne erre azt felelni, igazából nem túl sok, biztos volt rá valahonnan valamilyen pályázati pénz, amelyet megpróbáltak értelmesen elkölteni, jelen esetben így sikerült. És ez könnyen lehet, hogy a valósághoz egészen közel álló vélekedés. El lehet tölteni néhány percet az oldalon, szörnyülködni, csodálkozni, majd továbbmenni. Az mondjuk érdekes lenne, hogy megyei szinten mi a helyzet, buszra, idővel tramtrainre, ugyanis föl lehet már ültetni egy tizennégy éves gyereket, vagy éppen lehet belőle kollégista. De ilyen lehetőség meg nincs, így marad a városi szűrés, amely viszont azt hozza, amit többnyire tud, sejt mindenki. Ettől persze egy kicsit most még jobb érzés radnótisnak lenni, de a húsz percnyi büszkeség után belátható az is, nem emiatt a lista miatt tart ott az intézmény, ahol.
Megjelent a HVG 2018-as középiskolai rangsora 2017. 10. 06. A napokban jelent meg a HVG szokásos középiskolai rangsora. A listákban több helyen is szerepel gyakorlóiskolánk, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Papp Tibor a Bolyai igazgatója jelentős előrelépésről számolt be. Az országos összesített listában a Bolyai a 14. helyet foglalja el, ez a helyezés tavaly a 20. volt. A felvételi eredmények alapján a Bolyai országosan a 10. helyen áll. A vidéki gimnáziumok között az 5. helyen van a gyakorlónk, míg ez a szám a tavalyi évben a 9. volt. A számunkra legnagyobb öröm a gyakorló iskolai rangsor. Az újság külön cikket szentelt a gyakorlóknak "Elitképzés" címmel. A lista első fele így fest: 1. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest) 2. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest) 3. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) 4. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium (Budapest) 5.
D osztály Fizika verseny-elokészítok Kémia kísérleti szakkör - 7-8. évfolyam Kémia emelt szintu érettségi elokészíto Biológia tehetséggondozó - 10-12. évfolyam Biológia projekt foglalkozás - 9. D osztály Globe (környezetvédelem) Olasz nyelvi Orosz nyelvi Francia nyelvi Német nyelvi 33 Deutscher Kulturkreis Színház (német) Programozó Irodalom és kommunikáció a 10. C számára Röplabda tömegsport Testnevelés érettségi elokészíto Kondicionáló torna Matematika sáv a 10.