Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat az érintetteknek - jelentette be Novák Katalin. A értesülése szerint azonban utasították a postásokat: március végéig ki kell vinni az utalványokat a nyugdíjasoknak. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 csütörtöki műsorában úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy április közepéig mindenki megkapja a juttatást. A portál szerint szó sincs azonban arról, hogy a nyugdíjasok az április 8-i választás után kapnák kézhez az utalványokat. A szerint a Magyar Posta egységeit körüzenetben értesítették arról, szoros határideje van a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt tartalmazó küldemények kézbesítésének. A kézbesítést ütemezetten, március 29-ig kell végrehajtani - áll a levélben, amiből az is kiderül, hogy azok a posták, amelyek március 23-a után kapják meg a borítékokat, külön tájékoztatást kapnak majd. Hétfőn még csak terv volt, mára tény lett: a megugró téli költségekre hivatkozva kapnak harmadik alkalommal utalványt a nyugdíjasok.
Tájékoztató a közszolgáltatásról 2018. január 1-től Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat a BMH - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. látja el. Ezért kérjük, hogy amennyiben közszolgáltatással kapcsolatban kereste fel oldalunkat, látogasson el a weboldalra. Központi ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 21 350 0111 Köszönjük. A jövő érdekében fontosnak és elengedhetetlennek tartjuk környezetünk védelmét, a háztartásokban és ipari környezetben keletkező nem veszélyes hulladékok szakszerű szállítását, kezelését, újra hasznosítását, ártalmatlanítását. A ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. konténeres hulladékszállítás szolgálatással is áll a lakosság és a vállalkozások rendelkezésére!
Több van benne, mint gondolnád! Január 13-án kinyílt a kapu a bankszektorban. Startupok, bolthálózatok, és más – a pénzügyi szolgáltatói piacon kevésbé megszokott – új szereplők nyújthatnak egyszerűsített pénzügyi szolgáltatásokat a bankok mellett. Ha megosztod velük a számlatörténeted, segíthetnek spórolni,... A TrueLayer is megkapta a PSD2 engedélyeket. Töri az utat a kisebb fintech startupoknak Az Egyesült Királyságban már nem kell minden költségkövető, vagy személyes pénzügyi menedzsment megoldást fejlesztő fintech startupnak magas kezdeti beruházásokat vállalnia. Számukra biztosan megkönnyíti a piacra lépést a TrueLayer fintech startup, amely a minap megkapta a szükséges (PSD2)... Érkeznek az első PSD2 fecskék. Magyarországra is berepülhetnek A Bud és a Flux az első fintech fecskék az Európai Unióban, amelyek a PSD2 licencek birtokában Számlainformációs és Fizetés-Kezdeményezési Szolgáltatóvá váltak. A licencük kiterjed a teljes EU-ra, így a magyar piacon is bármikor megjelenhetnek.
Egy átlagos méretű felnőttnek kb. 5-6 liter vére van.
Te is! Ha sikeres érettségi vizsgát tettél. Ha a foglalkozás egészségügyi orvos vizsgálata alkalmasnak talál a gyógymasszőr munkakör betöltésére. Miért érdemes bennünket választanod? Nem csak addig vagy fontos számunkra, amíg részt veszel a képzésen, hanem utána is figyelünk rád – ingyenes állásközvetítéssel segítünk munkát találni. Könnyűvé tesszük a tanulást: kidolgozott tételekkel, szakmai anyagokkal, a legmodernebb technikai módszerekkel segítünk neked. Garanciát vállalunk az eredményre – elhibázott szakmai vizsga esetén ingyenesen megismételheted a képzést. Tanáraink több éves elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek és ezt a tudást osztják meg a hallgatóinkkal. A felnőttképzés a szívügyünk, ezért a legjobbat nyújtjuk számodra. Mennyibe kerül a képzés? Van számodra egy speciális ajánlatunk! Több kedvezményt adunk, mint gondolnád, ráadásul tapasztalatból tudjuk, hogy a képzésre fordított idő és költség többszörösen megtérül. ÉLJ AKCIÓINKKAL, KEDVEZMÉNYEINKKEL! EGYÉNI DÍJSZÁMÍTÁS ITT!
- Mikor lesz a beiratkozás? Most már tudjuk a pontos időpontot: 2020. április 23-án (csütörtökön) 8. 00-18. 00 óráig és 2020. április 24-én (pénteken) 8. 00-16. 00 óráig. Ekkor kell minden irattal, mindkét szülőnek jelentkezni nálunk. A személyes megjelenés nem váltható ki! - Érdemes-e korábban jelentkezni? Csak a felvételi napján tudjuk fogadni a jelentkezőket. Elektronikusan felvisszük adataikat a KRÉTA rendszerbe, és jelezzük, hogy megjelentek nálunk. - Mit tegyünk, ha maradt még kérdésünk? Természetesen, ha bárkinek maradt megválaszolatlan kérdése, arra szívesen válaszolunk. Akár telefonon, akár időpont egyeztetése után személyesen az iskolánkban. Sok szeretettel várjuk önöket és gyermekeiket a Mátyásba! Üdvözlettel: A Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola tantestülete A Pécsimami 2012 őszi és 2015/16. évi "A mi iskolánk" című pályázatában több száz szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. A 2012. évi véleményeket ITT OLVASHATOD, 2015/16-ban erről az iskoláról az alábbiakat írták: