Sőt, önmagamtól, mindenféle kényszer nélkül olvastam Jókait, Mórát, Mikszáthot, stb. De a Tüskevárt untam. Ez van, félbe is hagytam. Egy életre elmehetett volna tőle a kedvem, nem is emlékszem, miért kezdtem bele újra úgy 5-6. környékén, de mindenesetre akkor már nagyon szerettem. A leírások éppen nem érdekeltek akkor sem túlzottan, de maga a könyv a kedvencemmé vált. A téli szünetben kezdtem el hallgatni, de mire januárban újra dolgozni mentem, már nem volt mit hallgatnom a kocsiban, mert mindkét kötet meghallgatásával végeztem, és mondhatom, hogy ugyanúgy élveztem, mint annak idején, sőt, egyes részeit jobban. Biztos, hogy már akkor is értettem a humor egy részét, de most még több jött át belőle, és amit annak idején nem kedveltem túlságosan, nevezetesen a leírásokat, most nagyon élveztem. Fekete István szókincse, fogalmazása mesés, maga a nyelvi tobzódás, azt mondanám, a nyelvi orgazmus, ha nem érezném ezt a szót már kissé elcsépeltnek, hisz egyre többen használják ilyen-olyan összefüggésben, ugyanakkor kínosnak.
-praktikusan kialakított belső elrendezés - a ruhák tárolására gardrób áll rendelkezésre -igényesen kialakított fürdőszoba, és wc -klímával felszerelt -az ablakok hőtükrös velux árnyékolókkal vannak ellátva. -a lakás fűtését, Viessmann kazánról működő gáz-cirkó fűtés biztosítja, radiátoros hő leadással -a lakáshoz a zárt udvaron kocsi beálló is tartozik, melynek árát a vételár tartalmazza. Amennyiben igény van rá, a tulajdonos által jelenleg bérelt Hörmann kapus garázs is megvásárolható Amennyiben a 132970-es számú BÉKÉSCSABAI NÍVÓS TÁRSASHÁZI LAKÁS, vagy bármely a kínálatunkban található TÁRSASHÁZI LAKÁS felkeltette érdeklődését, hívjon bármikor 06 20 430 7679 telefonszámon. AZ OTTHON ÉRTÉK. AZ INGATAN ÜZLET.