Vegyenek minket emberszámba. A kormány, a szülők és a társadalom. Házi feladatként gondolkodjanak el ezen.
Tisztelt fórumozók! Olvastam itt igaz dolgokat, fröcsögést és uszítást, látok tisztességes embereket és szűklátókörűeket is. Gimnáziumi tanár vagyok 15. éve tanítok, vannak versenyeredményeim, végzett tanítványaim, van olyan is aki, szintén tanár lett. Munkám igen is értékelhető, ahogy fentebb már írta egy kolléga. Az a több száz diák, akit szakórán én készítettem fel az érettségire, mind átment. Lehet nyilvános a fizetésem, 180. 000 Forintot kapok kézhez, két diplomával 15 munkaviszonnyal. Aki a nyilvánosságot követelte, kérem, hogy hasonlítsa össze az átlagbérrel. Bizony alatta van. Még a közszférában dolgozókhoz képest is. Igen, volt életpálya modell, akkoriban pár évig jól éltem, de sajnos kiherélték (nincs rá jobb szó). Már nem kötik a minimálbérhez, így újra úgy kell élnem, mint Fletópatkányék idején, jelentős beosztással, tartalékolni a hó végére, pedig volt rezsicsökkentés is, de a többi ár sokkal jobban emelkedett. Önerőből saját autóra és lakásra nincs reményem. Munkaidőm is lehet nyilvános, heti minimum 25 órát tartok, ehhez jön még helyettesítés, szakkör, versenyfelügyelet, versenyfelkészítés.
32 Bónusz 100 € + 100 pörgetés ajándékként! + VIP program (40 szint) € / $ 10 33 Betéti bónusz 350 € + 50 pörgetés ajándékként! 34 + 40% bónusz nők számára, + 40% férfiak számára, extra pörgetések 35 1000 € -tól 150% -ig 36 Bónuszok 1000 € + 100 pörgetés ajándékként! 37 50 FS (nincs befizetés) + € 1000 üdvözlőbónusz € 5 38 300 € Betéti Bónusz, 100% Fogadás kockázat nélkül, 1000 € Cashback, Add hozzá a tapasztalatodat a szerencsédhez!
14 20 ingyenes pörgetések befizetés nélkül + 500 € bónusz + 180FS! 15 Bónusz 300 € -ig (20 000 RUB) vagy 1 BTC +100 ingyenes pörgetésig! 16 200 € (100%) Betéti bónusz + 100 ingyenes pörgetés ajándékként! 20 17 Betéti bónusz korlátlan összegek és Cashback 15% minden héten! 50 RUB, 1 $ / € 18 Bónusz 100% + VIP hűségrendszer! 19 50 pörgetés Nincs befizetés a TESTAMET-nél Play'n GO! 20 Bónuszok 1000 € + 100 pörgetés ajándékként! € 20 21 Betéti bónuszok 1000 € / $ + 200 pörgetés ajándékonként € ($) 10 / ₽250 22 € 200 BONUS + 100 EXTRA SPINS 23 Betéti bónusz 350 € + 50 pörgetés ajándékként! 24 Bónusz 500 € + 250 pörgetés ajándékban 25 Hívj meg egy barátot, szerezzen 25 eurót! Nincs korlátozás a fizetésekre! 26 Akár 800 bónusz és 100 extra pörgetések! 27 Bónusz 200 € + 10 € ajándékként befizetéshez + 11 ingyenes pörgetés Wager nélkül! 28 Kaszinó bónusz 100% + 120 pörgetés ajándékként! 400₽ / € 5 / $ 5 29 Bónusz befizetési csomag: € 300 + 100 ingyenes pörgetések! 30 1000 € -tól 150% -ig 31 Üdvözlőbónusz legfeljebb € 200 + 100 ingyenes pörgetések!