Hunyadi J. tér 2., Kecskemét, 6000, Hungary Get Directions Add phone number Categories School High School Work hours Add information Mission Rendészeti képzés Kecskeméten! Együttműködési megállapodás megkötésére került sor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata között, belügyi rendészeti ismeretek középiskolai képzésének megszervezésére és működtetésére. A megállapodás aláírására 2009. június 8-án 14. 00 órakor a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság (Kecskemét, Batthyány utca 14. ) második emeleti főkapitányi tárgyalójában került sor. Az együttműködési megállapodás célja: - Általánosan művelt, egy idegen nyelvet legalább alapfokon beszélő, magas szintű fizikai felkészültséggel rendelkező, fegyelmezett, az erkölcsi normák szerint tanuló és dolgozó fiatalok nevelése. - Az érettségi megszerzésén túl olyan ismeretek nyújtása, amelyek szélesítik a fiatalok munkavállalási és továbbtanulási lehetőségeit.
- A helyi rendőri szervek részvételével elősegíteni a korszerű belügyi rendészeti ismeretek oktatását. - A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság utánpótlási forrásainak bővítése. A Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium vállalja, hogy a 2009/2010 tanévtől megkezdődik a rendészeti ismeretek oktatása, illetve felmenő rendszerben, évfolyamonként kettő, rendészeti pályákra felkészítő, önálló osztályt hoz létre a Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskola intézményegységében. Az Együttműködési megállapodást Dávid Károly r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes főiskolai docens, megyei főkapitány és Leviczky Cirill a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatója írta alá. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, Dr. Zombor Gábor a későbbiekben látja el kézjegyével az iratot. Description Founded 1883. október 24 (rendészeti tagozat 2007)
Képzés megnevezése Részvétel feltétele Képzési idő(év) N E Gimnázium rendészeti fakultáció 8. osztály 4 Szakgimnázium - Rendészet és közszolgálat ágazat Szakközépiskola - Rendészeti őr 3 Gimnázium - 4 évfolyam Gimnázium - 2 évfolyam 10. osztály 2 N: nappali képzés E: esti képzés Amennyiben nem talált az Ön számára megfelelő képzést, tekintse meg az: INFORM-ADÓ KFT. képzési kínálatát.
Hidvégi, Péter: Munkahelyi elégedettség a Vám-és Pénzügyőrség személyi állományának és a Rendészeti Szakközépiskolák oktatóinak empirikus vizsgálata alapján. In: Pedagógiai Értékelési Konferencia, (8). p. 115. (2010) Item Type: Article Other title: Mentálhigiéné és személyiségfejlesztés Heading title: Tematikus előadás Journal or Publication Title: Pedagógiai Értékelési Konferencia Date: 2010 Volume: 8 Page Range: p. 115 Event Title: Pedagógiai Értékelési Konferencia (8. ) (2010) (Szeged) Uncontrolled Keywords: Egészségfejlesztés - előadáskivonat Date Deposited: 2019. Aug. 26. 14:36 Last Modified: URI: Actions (login required) View Item
Középiskolai rendészeti csapatverseny regionális válogatóját rendeztük meg a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban 2018. 03. 10-n. Bővebb info a oldalon! Видео Középiskolai rendészeti csapatverseny - Körmendi Rendészeti Szakgimnázium 2018. 10. канала Szakgimnázium Körmendi Rendészeti Показать