Az éjsötét horrortól az akciófilmen keresztül az agyament poénkodásig van minden, mi szem-szájnak ingere. Ha így nézzük, a két véglet a Beyond the Aquila Rift című, iszonyatosan nyomasztó sci-fi-horror, melyben egy űrhajó legénysége valahogy az ismert univerzum határain kívül ébred egy csillagközi utazás után, a másik pedig az Alternate Histories című blődli, mely azt taglalja, mi lett volna, ha Hitlert gyerekkorában agyonveri egy csapatnyi begőzölt zsidó. Bár a sorozat darabjaitól általában nem idegen a humorérzék és az irónia, a gyenge gyomrúak jobban teszik, ha kétszer is meggondolják, mielőtt rátenyerelnek a lejátszás gombra. Az alkotók ugyanis egyáltalán nem spóroltak a sokkoló jelenetekkel. Nemi erőszak, kínzás, gyermekgyilkosság, testhorror, mindből sikerült egy adagnyit betárazni az arzenálba. Animációról van szó, így elméletileg a stilizált erőszaknak csak tompán kellene szólnia, de valójában a meredekebb jelenetek elég szépet ütnek. A szemeidet talán nem fogod eltakarni, de annyira túl jól sem fogod érezni magad, ha érzékeny vagy az ilyesmire.
A közös nevező, hogy mindegyik alkotás elképesztően látványos és izgalmas, még akkor is, ha némelyiknél érezhetően a külcsín felé tolódott el a hangsúly a belbecs kárára. Fanyalogni azonban nincs okunk, hiszen az egyes részeket még akkor is hatalmas élmény nézni, ha a mondandó éppen nem is annyira vaskos, mint például az ilyen téren csúcspontként is felfogható Zima Blue című epizód esetében. A LOVE DEATH + ROBOTS elképesztő stíluskavalkád. Külön dicséret jár a már említett budapesti Digic Picturesnek, mely a The Secret War című utolsó részben leteszi az asztalra az egész évad legjobb fotorealisztikus CGI-jét. Arra egyébként simán fel lehetne építeni egy vitakört, hogy melyik rész a sorozat vizuálisan legerősebb darabja. Én a részemről a The Witness címűre szavaznék, melyben egy meztelen sztripper menekül egy gyilkos elől, de a japán animáció szerelmesei egészen biztosan a Good Hunting című, egyébként valóban lenyűgöző epizód mellett teszik le a voksukat. Nemcsak a megvalósítás és a téma, de a hangnem is részről-részre változik.
Talán a Shape-Shifters epizódnál lehetett volna kicsit több pénzt tolni az animálásba, mert az emberi mimika sajnos nem sikerült hitelesre – ez az átka, ha realisztikus stílust készítünk –, mindenhol máshol azonban le a kalappal. Azt hiszem, a Lucky 13-t kell kiemelnem, ahol sokszor konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy most valóban animációt nézek-e, vagy valódi filmfelvételt, annyira valósághűre sikerült megalkotni Samira Wiley arcát, úgyhogy le a kalappal mindenki előtt. Stílusra nekem mondjuk a Suits tetszett a legjobban, de tényleg nem tudnék kedvencet bökni, annyira jól nézett ki mindegyik epizód. Szóval nincs más hátra, mint hogy mindenki megnézze ezt az antológiát, mert marha jó volt. Remélem a Netflix gyárt majd ehhez is folytatásokat, sajnálnám ha nem, jó lenne még 18 ilyen remekművet végignézni.