Harmadik ciklusát kezdheti meg a szolnoki Szigligeti Színház élén Balázs Péter, akit csütörtökön választott meg a város közgyűlése újabb négy évre a teátrum élére - írja az MTI. Balázs Péter újabb vezetői mandátuma 2015 júliusától 2019 júniusának végéig szól, a közgyűlés egyhangúlag támogatta ismételt kinevezését. Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt első alkalommal 2007-ben nevezték ki a szolnoki színház igazgatójává, - igaz akkor még nem támogatta őt a szakmai bizottság. Balázs Péter tavaly még váltani akart, megpályázta a Vígszínház igazgatói posztját is, Eszenyi Enikő mellett. M indkét pályázóra 3-3 szavazat érkezett, ezért újra kiírták a Vígszínház élére a pályázatot, de csak átmeneti, 16 hónapos időtartamra. Balázs Péter ekkor már nem pályázott, így Eszenyi kinevezését meghosszabbították. Az idén megismételt pályázat előtt Balázs Péter világossá tette, Szolnokon akar maradni, így nem is pályázott a Vígszínház élére, az igazgató Eszenyi Enikő maradt.
Szolnok, Szolnoki Fáklya Szigligeti Színház történet / adatok bajnoki múlt címerek bajnoki szereplések szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok 1954 Szolnok megye, Szolnok város 5 Szolnoki Fáklya 7 3 1953 Szolnok megye, Szolnok város, A-csoport Szolnoki Fáklya Szigligeti 4 6 1952 Szolnok megye, Szolnok város, II. csoport Szolnoki Fáklya Katona József Szinház 0 összes eredmény, részletek » bajnokság - (megszűnt csapat) névváltozások Szolnoki Fáklya Katona József Színház? - 1953 Szolnoki Fáklya Szigligeti Színház 1953 -?