A Klubrádió budapesti központú közösségi magánrádió vélemény- és hírrádió profillal. Klubrádió 1999-ben kezdte meg működését a Magyar Autóklub szárnyai alatt. Ekkor még közlekedés és baleset-megelőzés volt a rádió fő profilja, mely 2001-ben tulajdonosváltást követően lett a vélemény és hír rádiója. A rádió volt, hogy 12 vidéki frekvencián is sugárzott, ezeket 2011-re elvesztette és a budapesti FM 95. 3-as frekvenciát sem nyerte el. Ezután már csak a 92. 9 MHz-en hallható Budapesten és annak 60 km-es körzetében. Ennek a frekvenciának köszönhetően közel 200 ezer embert érnek el. A rádió különleges módon több mint 40 különféle tematikus műsorral várja a hallgatókat. Céljuknak tekintik az erős hír- és információszolgáltatást, tájékoztatást, közszolgáltatást. A Klubrádió célközönsége a 35 év feletti hallgatók, akik nyitottak a világra. Vételkörzet Budapest - FM 92, 9 Mhz
► ► ◷ ☒ ■ Klubrádió A Klubrádió online 2001. december 10-én indult Magyarország egyetlen "talk and news" adójaként. A rádió az FM 95, 3 frekvencián szólalt meg először Budapesten és 70 km-es vonzáskörzetében, amibe idővel a megyeszékhelyek, nagyobb városok is becsatlakoztak. A műsorstruktúra az átlagnál magasabb hír, vélemény és információigénnyel rendelkezik és a 25 évesnél idősebb korosztály elvárásaihoz igazodik. Műsorok HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 6:00 Reggeli gyors 9:55 Édes Hazám 10:00 Ötös 11:00 Para-Kovács Imre Bódy Gergő Falusi - Lang Kuncze Gábor Gálvölgyi János 12:00 A Lényeg + Retro 12:15 Bemutató példány Zene 12:30 Játssz! ma 12:55 13:00 Könyvklub Női vonal Élőben a városból... Többet ésszel Eurozóna 14:00 Mecénás Vállalkozók klubja Zöld klub Preambulum Egyébként 15:00 Szolidaritá Ingatlanpiac Nagy generáció Nívó Éljen a jogával! 16:00 Hírösszefoglaló 16:10 Megbeszéljük! 18:00 Szabad sáv 19:00 Rakott 19:30 Győrffy/Ungvári/Váradi Basszus Dobszerda Kolláth / zene Szénási 19:55 Esti mese 20:00 Szolidaritá ism.
4114-re nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, ezzel 576-ra emelkedett az elhunytak száma, 2618-an már meggyógyultak. Magyarország érdeke az, hogy fejlődjön a honvédség - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában. Németh Szilárd hangsúlyozta: a járványügyi küzdelemben a honvédség megkerülhetetlen és nagyon kimagasló szerepet játszott. A munkatársaira hárítja a felelősséget és nem mond le Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője. Az álmentős kamuvideós botrányba keveredett szocialista politikus híradónknak azt mondta, hogy nem ellenőrizte a felvételen magát mentőtisztnek kiadó nő hátterét, szerinte azt munkatársai megtették, akikben ő megbízott. A videóban szerepelő nőről lánya a Hír Tv-nek azt állította, hogy beteges hazudozó és mindössze általános iskolai bizonyítványa van. Tóth Bertalan pártelnökbejelentette: az MSZP kongresszusi küldöttei online szavazáson jóváhagyták a társelnöki rendszert bevezető alapszabály-módosítást.